Ünnepeltek a labdarúgók

Balázs-Kercsó Béla a labda mögött, a sorfalban feszült mocorgás észlelhető, a gyergyószentmiklósi Jövő nyolcasa pedig mindenféle erőfeszítés nélkül a hálóba talál. Megannyiszor átélhette ezt a pillanatot a gyergyói fociszerető, augusztus 4-én, szombaton pedig, több mint 30 évvel később, ismét részese lehetett a csodának. Összegyűltek a gyergyói labdarúgás nagyjai, fociünnep volt a javából a gyergyószentmiklósi labdarúgópályán.
A Jövő FC új vezetősége úgy gondolta, ez a nyár sem telhet el a gyergyói focimúlt megünneplése nélkül, ismét élettel telt meg a városi labdarúgópálya, egykori és jelenlegi labdarúgók is részt vettek az eseményen. A gyerekek mérkőzései igazi élményként szolgálhattak, egy biztonságot keltő érzés fogalmazódhatott meg a tribünön ülőkben, a remény, hogy mégis lehet jövője a sportágnak Gyergyószentmiklóson. Az Eger elleni ifjúsági mérkőzés meghozta a kellő érdeklődést, a fiatalok színvonalas találkozót játszottak, a döntetlent követő tizenegyesrúgások pedig némi izgalmat is hoztak. Az egriek itt jobbnak bizonyultak, azonban szombaton egyik mérkőzésen sem az eredmény volt a főszereplő.
Puskás István, a gyergyószentmiklósi Jövő elnöke korábban portálunknak elmondta, a sport szépségéért gurul a labda a gyergyói foci ünnepnapján. Minden szem a pályára szegeződött, stoplist húztak az egykori labdarúgók, az annak idején B, illetve C divízióban szereplő csapatok egymás ellen játszottak gálamérkőzést. Szemkápráztató szabadrúgásgólok, frappáns megoldások, szép játék. Az „öregek" felülmúlták a várakozásokat, színvonalas, élményekkel teli órával szolgálták ki a közönséget, az egykoron B ligás csapat 5–2-es győzelme pedig eltörpült az esemény igazi varázsa mellett. A gálameccset követően, mint kiderült, két csapat részvételével zajlott le a Dezső László Emléktorna, a maroshévízi csapat ismeretlen okokból nem jelent meg az eseményen. Szováta és a gyergyószentmiklósi Jövő között zajlott tehát a kupa döntője, a vendégek pedig magabiztosan, 5–1-re diadalmaskodtak. A rendezvényen állandó kísérő programok is szórakoztatták a nagyérdeműt, a KINDMAX sportszalag-bemutató mellett információs sátor is az érdeklődők rendelkezésére állt.
„Úgy gondolom, egy sikeres rendezvényt tudunk a hátunk mögött, nagyon jó volt látni, hogy milyen sokan eljöttek az egykor Gyergyónak nagy sikereket hozó labdarúgók. Külön meg szeretném köszönni Aurel Cerghizannak, aki az egykoron B, illetve Ábrahám Andornak, aki a C divíziós játékosokat toborozta" – mondta portálunknak Puskás István, a gyergyószentmiklósi Jövő FC elnöke.
Az alábbiakban Puskás István, a Gyergyói Jövő FC elnökének nyilatkozatát olvashatják, amelyben a múlt szombaton (augusztus 4.) lezajlott helyi labdarúgóünnepre tekint vissza, ugyanakkor a jövőt is megvillantja.
– A szombati labdarúgó-rendezvény elérte a célját, hiszen sikerült a futballszerető embereknek felkelteni a figyelmét, hogy igenis, létezik fociélet Gyergyószentmiklóson.
Akik délben kilátogattak, láthatták, a nagypálya megtelt kis focistákkal, tehát utánpótlása is van a gyergyói labdarúgásnak, amire a vezetőség még nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni.
A rendezvényre kilátogatók láthatták a régi focistákat, akik valamikor a B- és a C-divízióban kergették a labdát, tehát nosztalgiában sem volt hiány. Személyesen jó volt látni, hogy a mérkőzés után, a sörsátrak árnyékában ülve, nagy lelkesedéssel beszéltek a múltról, azokról az időkről, amikor együtt játszottak a Jövő csapatában. Ebből is az látszik, hogy szerettek Gyergyószentmiklóson futballozni, ezért többségük elfogadta a meghívást. Akik hiányoztak, igazolt távol maradók voltak. Ilyen például Costel Câmpeanu gyergyói C-divíziós, majd később A-divíziós kapus, aki éppen külföldi turnén volt jelenlegi csapatával, és azért nem tudott eljönni. Akik eljöttek, nagyon örvendtek, hogy az egy évvel ezelőtt megbeszélt találkozó nem csak szóbeszéd marad, hanem ünnepbe öltöztetve megvalósult. Örvendtek, hogy a városban újra életre kelt a labdarúgás, elcsodálkoztak az öltözőben tapasztalt változásokról. Ezt a lendületet kell nekünk, vezetőknek továbbvinni, hogy jövőben, mikor visszatérnek szintén legyen, amin elcsodálkozniuk. De úgy gondolom, hogy nem csak a volt focisták szembesültek ezekkel a változásokkal, hanem bárki, aki a szombati rendezvényre kilátogatott. A kerítésen láthatták a csapatot támogatók bannereit, amelyek arról árulkodnak, hogy a helybéli városvezetés, vállalkozók és magánszemélyek szívügyüknek tekintik a városi nagypályás focit.
Köszönet az eddig nyújtott támogatásért, köszönet azoknak akik a támogatásukkal segítették a rendezvényt. Köszönettel tartozunk Aurel Cerghizannak, aki az egykoron B-, illetve Ábrahám Andornak, aki a C-divíziós játékosokat toborozta, Kari Zoltán játékvezetőnek, a Gyergyói Bigék női focicsapatnak, akik az árulásban, apumnak, Puskás Jánosnak, aki a plakátolásban és a sátornál segédkezett. A kultúrháznak, amely a hangosítást biztosította, és a támogatóknak, nevezetesen a Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal, Hargita Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság, Társak Boltja Kft., Fapicom Kft., Astoria Szálloda, Kamil Design Kft., Amigo & Intercost, Ro Trading Kft., Key Business Service Kft., helyi Vöröskereszt, ifj. Horváth Gábor, szódavizes Réti Zsolt.
Elnézést kérek azoktól, akiket véletlenül elfelejtetem megemlíteni, viszont egy kicsit kitérnék a gálamérkőzés utáni Dezső László Emléktornára, amelyen, sajnos, a maroshévízi csapat nem jelent meg, ezért csak egy mérkőzésre került sor, amelyen a jelenlegi csapat 5–1-es vereséget szenvedett Maros-megye bajnokcsapatától, a Szovátai Medvetó Bútor FC-től. Ez az eredmény nem a két csapat közti reális különbséget mutatja. Én is osztom Covrig Alin játékosedző véleményét, hogy az eredménnyel nem vagyunk megelégedve, de a pályán mutatott játékkal már igen. A játékkal kapcsolatosan, sajnos, a volt B- és C-divíziós játékosok véleményét nem lehetett kikérni, nem lehetett megkérdezni, hogy látnak-e potenciált a jelenlegi játékoskeretben, mivel nem maradtak megnézni a mérkőzést. Ez persze, egy kicsit fájó pont, de úgy volt szervezve, hogy a gálamérkőzés után nyomban elmennek vendéglőbe a díszvacsorát elfogyasztani. Ez az idegenből érkezettek végett alakult így, hogy tudjanak időben hazautazni. Ezen szeretnénk a jövőben változtatni, és a Dezső László Emléktornára komolyabb csapatokat meghívni, hiszen ezt a rendezvényt hagyományossá szeretnénk tenni.
Terveink szerint ez az ünnep 2013 augusztusának első szombatján is megszervezésre kerül.

 

Videó tudósítás: http://tudositok.hu/6464/video/Gyergyoi_fociunnep

Következő mérkőzésünk

Gyergyószentmiklósi Jövő Fc -Székelyudvarhelyi Roseal
2015.03.21. 15:00

A mérkőzésig hátra van még:
A mérkőzésig hátra van még:

Bajnokság állása

Szavazás

Ön szerint milyen poszton kellene erősíteni a Jövő F.C. csapatot?
 

doncy 300

A csapat fotósa: Pap Dénes

Galéria

Bejelentkezés



Kapcsolat

.